"Egy szép tavaszi napon
született meg. Gyönyörű volt. Még azoknak is, akik nem várták
érkezését. Babarózsa arcocskája biztosan eltűnt volna a virágok
között. Fehér haza masniért kiáltott, napbarnított bőre a
hófehér habpárnák között még szebbé tette. Panka
megszületett, körülnézett és elkezdett nevetni. Az orvosok
megdöbbentek. Nagy szaladgálás kezdődött, hiszen ha nem sír fel
a baba, akkor ott már nagy baj van. Nevetett a hideg víz alatt,
nevetett az öltöztetéskor, nevetett és gurgulázott. Már attól
féltek, hogy megszólal. Hatalmas szemei külön életre keltek. A
gyönyörű látvány félelmet és rettegést keltett a
felnőtteknél: ilyen betegséggel még nem találkoztak.
Az esetről tudósított
a helyi újság, aztán a nagyobbak, aztán a még nagyobbak. A rövid
hírből óriás-film lett a híradóban, a mozikban, a
filmfesztiválon. Kacaj Pankát egyik napról a másikra híressé
tették. Őt persze szemmel láthatóan ez nem zavarta. Már
változatosan és különböző skálákban tudott nevetni, kacagni.
A gúnyos mosolyt is megtalálta, amikor egy újságíró arról
faggatta, hogy miért nevet és hogy jól érzi-e magát itt a
földön.
Az ötödik
születésnapja után nagyon beteg lett. Az orvosok már lemondtak
róla, hogy valaha is meg tudják menteni és visszaadni az örök
boldogságának. Mindent megpróbáltak. Drága orvosokat,
gyógyszereket, de mindez nem használt. Panka betegségével
foglalkozott mindenki. Reggelente a rádió külön hírműsorban
számolt be állapotáról. „Kacaj Panka nem nevet” címmel
országos előadássorozatot indítottak. Mindenki elmondhatta
véleményét. Szinte tódultak az előadásra.
Az idő megállt.
Amikor készültek a hatodik születésnapjára, a naptáron mindig
átugrott a szám ötösre. A jókedv nem pergette az életét,
hiánya nem engedte meg, hogy Panka hatéves legyen. Minden
változatlan maradt körülötte is. Anyukája vidám volt azon a
napon, amikor történt a láthatatlan baj. Apukája véletlenül
éppen mosogatott. Náluk is megállt az idő. Ők is olyanok
maradtak. Az ennivaló soha nem fogyott el, a film a televízióban
végtelenítette magát. A postás meg csak nyomta, nyomta a csengőt.
A nap fennmaradt a lenyugvás csúcsán, a felhők, a szél megállt.
Az ország élte
kétségbeesett, mozdulatlan életét, amikor az éles kacaj
megmozdított mindent. A vonatok összeszaladtak, a Hold
összeverekedett a Nappal, hatalmas villámlások közepette
elkezdett esni a hó. Éles megváltó kacaj volt ez mindenki
számára. Amikor szülei berohantak a szobájába látták, hogy
Panka ágya szélén egy kis mókus ül és farkával Panka orrát
csiklandozta. Csak ennyi kellett a jókedvhez és a mókus tudta ezt.
Ismerte a gyerekeket."
Lejegyezte Győri Blanka 11 éves, hatodik b osztályos tanuló
Megjelent 1996-ban a Csiszolatlan gyémántok című kiadványban, Kővári Józsefné, Teca néni lelkesedésének köszönhetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése