Egy izgalmas este - augusztus 28-án éjjel az Állatkertben a helyünk

A nyári szünetet lezáró igazi élmény a becsengetés előtt az Állatkertek éjszakája. Tizenkét bemutatóhelyen várják éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal a még éberen figyelni tudó érdeklődőket augusztus 28-án az Állatkertek éjszakáján. Így a Fővárosi Állat-és Növénykert is sok szeretettel vár minden érdeklődőt.

Hogy nappal milyen élmény az állatkerti séta, azt nagyon sokat tudjátok, de hogy a kivilágított félhomályban az állatok hangja a borzongással együtt milyen élményt ad, arról remélem, majd írnak azok, akik eljutnak ezen az éjszakán az ígéretes, egyedi programokkal gazdagított állatkertekbe.

 Hogyan is kötődünk mi az Állatkerthez? Az I. Kacaj Panka Mese- és Versíró Pályázatra érkezett mesevilág szereplőinek mintegy 70%-a az állatokról szól! Az állatok világa is egy olyan csoda világ, akárcsak a meséké. Minden megtörténhet. A természet hihetetlen dolgokra képes. Néhány pályázó megosztotta velünk érzéseit is, mit is jelent számukra az írás és ismeretlenül is egybe hangzóan mind azt emelték ki, hogy az írás által egy olyan világba csöppenek, ahol minden lehetséges.

A zsűriről már írtam, most nem is zavarnám őket nehéz és felelősségteljes munkájukban. Még néhány hét és kiderül, hogy a győztesek között kik voltak ebben az évben a legjobbak. Aki teheti, menjen el az Állatkertek éjszakájának hozzá legközelebb eső helyszínére, mert újabb ötleteket kaphat egy másik mese vagy vers megírásához és elküldheti nekünk jövőre, a II. Kacaj Panka Pályázatra!

Részleteket az állatkertek éjszakájáról itt találtok: 

http://www.zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/allatkertek-ejszakaja

Fotó forrása: www.zoobudapest.com 

Az irodalom csöndjében

Mindenki a hőségről beszél és kókadozik, de hét ember valahol ül Budapesten és csak olvas...

 Jön a vihar, elönti Budapestet, Magyarországot, de hét ember valahol ül Budapesten és csak olvas...

A szél meghozza az ünnepet, tűzijátéktól hangos az ország, mindenki a rakpartokon gyönyörködik, de hét ember valahol ül Budapesten és csak olvas...

Jöhet melegfront,  mehet hidegfront, hat ember úgy döntött nyár elején, hogy velem tart és segít kinyitni Kacaj Panka mesetárát.

Ez a hét ember nem más, mint az I. Kacaj Panka Pályázat zsűrije. Kik is ők valójában, akik az augusztusukat az irodalomnak szentelik? Többen írtátok, hogy milyen jó, hogy bepillantást engedünk a folyamatokba. Szerintünk ez így természetes, gyertek velünk, lessünk be együtt egy kicsit a színfalak mögé, hogy ti is megismerhessétek a Kacaj Panka műhelytitkokat.

A zsűri elnökét, Fülöp Monikát már megismerhettétek a vele készült interjúból (ha esetleg valaki lemaradt róla, itt pótolhatja: http://kreativbabaajandek.blogspot.hu/2015/06/bepillantas-egy-lombtunder-vilagaba.html ).

De Monikának van hat segítője, akik fáradhatatlanul utaznak velem együtt. Egyik Tündérországból a másikba és esnek egyik ámulatból a másikba a 130 mű olvasása közben.

Hogy is zajlik a mi munkánk? (Zárójelben teszem hozzá, habár nagyon szeretem az eredeti szakmám, de sose gondoltam, hogy ilyen álommunkám lesz valaha. Ki ne szeretne Mesevilágban dolgozni? :) )

A Kreatív Baba Ajándék Hivatalos Mesetesztelői lassan átadják magukat a nyári szünet utolsó pillanatainak. Fiatal koruk ellenére nagyon komoly munkát bíztunk rájuk és őszintén szólva számunkra is meglepő eredmények születtek. Négy héten át közel 40 gyerek olvasta, olvastatta (ki-ki korosztálya és betű olvasási tudása szerint) a meséket, verseket, napról-napra. Olyan kitartó család is jelentkezett, akik lelkesedése négy hétig töretlen volt és újabb és újabb mesetesztelő körre jelentkeztek. Ők 3 és 16 év közötti gyerekek, fiatalok, akik ugyanúgy szeretik a mesék birodalmát, mint pályázóink, csak még egyelőre a másik oldalról. Több anyuka is írta összegzésként, hogy nem gondolta volna, hogy 4-5 éves gyermekeik ennyire pontosan meg tudják fogalmazni, hogy miért tetszik vagy éppen nem tetszik nekik egy- egy alkotás. A Mesetesztelők hétről - hétre pontoztak és töltötték ki az online kérdőívet a heti mesékről, versekről.

Így születtek a következő szösszenetek is:
"A vers nem túl rövid, nem túl hosszú, pont jó, ezért nekem nagyon tetszik."  - a 11 éves Robi véleménye az egyik versről
"Erre a mesére 4/5-öt adnék, mert sok a szóismétlés. De a szerelem nagyon tetszett benne." - a 9 éves Eszter egyik véleménye
"Azért 5-ös, mert jó álmosító volt a vers, gyönyörű, lágy. Jó érzés." - Eszter másik értékelése
"Az tetszett benne, amikor a manó elaludt, mert akkor csak a pirosról álmodott, és az a második kedvenc színem." - a 7 éves Péter véleménye

Még nagyon sok aranyos és komoly hozzászólást sorolhatnék, de haladjunk tovább a zsűri munkájában.

A gyerekek értékelése alapján jutnak el a művek az elődöntőbe. Nagyon szigorú határt kell szabnunk, csak azok a művek jutnak tovább, amit a gyerekek, illetve ifjúsági zsűrink jónak értékel. Ennek pedig az az oka, hogy a pályázatot a gyerekeknek szóló műveknek hirdettük. Így számunkra az a nyertes alkotás, amely megérinti őket.

Mint mindannyian tudjuk a mese egy csoda műfaj, hiszen sok minden belefér. Lehet szó ifjúsági és akár felnőtt mesékről is. Ezeket a műveket természetesen nem bíztuk a legkisebbekre, hiszen félő, hogy még nem értenék meg őket. Ezért kerestünk két irodalom kedvelő és értő fiatalt, akik vállalkoztak, hogy a nyaralások és a fesztiválok között szabaddá teszik magukat és fáradhatatlanul olvasnak, értékelnek. Így, amit a gyerekeknek nem küldtünk el, megkapta Alíz és Hanka tesztelésre. A terv ez volt, de mint tudjuk a tervek azért vannak, hogy átalakítsák magukat. Ez a két 17 éves lány olyan komoly irodalom kritikákat küldött nekünk már az első perctől fogva, hogy a többi zsűri taggal egyetértésben felkértük őket legyenek ők is a zsűri tiszteletbeli tagjai. A mi szerencsénkre és az ő szerencsétlenségükre... ugyanis ez azt jelenti, hogy már nem csak azt a pár fiataloknak szóló verset, mesét kell elolvasniuk, hanem megkapják ők is azt a szép számú mesét, verset, amit a zsűri többi tagja is. Így lelkesen olvasnak tovább, én pedig élvezettel olvasom felnőtteket megszégyenítő hozzáértésüket és hihetetlen meglátásaikat.

A szakmai zsűrink feldolgozza a mesék és versek világának több pontjáról érkezett, a Mesetesztelők által a Kacaj Panka mesés birodalmába juttatott műveket. Általános iskolai irodalom tanár, aki 15 évig foglalkozott gyerekek meséinek, verseinek csokorba gyűjtésével és kiadásával, nyugdíjas könyvtáros és nagymama, az MTVA nyugdíjas újságíró- szerkesztője, szintén nagymama, és egy ifjú költő, akinek saját kötete is jelent már meg, frissíti a csapatot.

Én személy szerint az amatőr műértők lelkesedésével olvasom a meséket, verseket és lubickolok bennük. Jelentem mind a 130-at elolvastam már majd egy hónapja és mindegyik egytől-egyig a szívemhez nőtt. Csak nektek súgom meg, nagyon örülök, hogy nem nekem kell dönteni, mert akkor 78 nyertes lenne, de annyi takarót nagymama koromig hímeznék nektek. :)  

 

"Vers, amit mondani kell."

 Olvasgatom újra és újra Kacaj Panka mesetárából a verseket és Kányádi Sanyi bácsi szavai jutnak eszembe, "Vers, amit mondani kell." Nem gondoltam volna, hogy ennyi csodás rímfaragóval ismerkedhetek meg Kacaj Panka révén. És míg a zsűri olykor- néha napján vitába keveredik a prózák kapcsán, a versek egyetértést hoznak. Legyen szó festői képekről, "Óvatosan leszakítja a szirmát a fehér tulipánnak/ és libbenve adja tovább azt a sötét éjszakának." vagy akár nagy érzelmekről fiatalok tollából, "Egy dolog volt nekik: a szeretet./ Naphosszat jártak át játszótereket."

Hihetetlen a rímek sokasága, amelyeket olvasva zsűrink ifjú költője is csak kapkodja a fejét és nem győzi ismételgetni: "ez nagyon jó, ez nagyon jó, küldjetek még". Azt hiszem az sokat elmond, hogy a beérkezett pályaművek majd 40%-a vers. A vers közös nyelvvé válik, a 91 éves dédnagymama ugyanolyan lelkesedéssel írt nekünk, mint a nyári szünetben unatkozó tízéves lányka. Csak győzzük felolvasni őket, mert ezek igazán versek, "amit mondani kell." :)   

Még napestig idézném a jobbnál, jobb sorokat, de már késő van így most búcsúzom: "S majd a nap végén megint csillagfátyol ereszkedik,/ S puha sziromágyon az éjjel megérkezik…"

 

 

Szuper anyu

A játszótéren érdekes ismeretségeket köthet az ember, egy külön kis univerzum. A minap egy három gyerekes anyuka ült le mellém a homokozóba, és mintha régi ismerősök lennénk felsóhajtott:
- Az az igazság, hogy már nagyon fáradt vagyok. Nem testileg, inkább lelkileg. Kilenc éve vagyok otthon és mindig vagy terhes voltam, vagy szoptattam vagy pelusról szoktattam le és persze kilenc éve éjszakázom.
Valahogy nem hangzott panaszként, inkább belső monológnak.
- Persze ismerek szuper anyukákat, tudod akiknek ez az élete, de bármennyire is szeretem a gyerekeimet vágyom már egy kicsit másra, a munkahelyi sikerre is.

Története nyomán eszembe jutott, hogy én is ismerek egy számomra szuper anyukát. Amióta elindult a blog szeretném őt nektek bemutatni. Azóta már megszületett az ötödik gyermeke is.
Mercédesszel évfolyamtársak voltunk az egyetemen, ő akkor várta első babáját, amikor mi még inkább a bulikkal és az egyetemhez szorosan kapcsolódó kávézgatásokkal foglalkoztunk.

És hogy miért tartom őt szuper anyunak? Mert ugyanolyan lelkesedéssel babázik az ötödik gyermekével is, mint az elsővel, mert az öt gyerek mellett lekvárt főz be, farsangi jelmezt varr, meglepetés fotókönyvet készít szülinapra saját dekorációval, a saját négy gyereke mellé bevállal még nyolcat ottalvós bulira. És teszi ezt olyan természetességgel, amitől azt hiszem nem csak bennem, de másban is felmerül a nagy kérdés: hogyan?

- Hogy lehet ezt ilyen könnyedén csinálni?

- Örülök, hogy könnyednek látszik. Igazság szerint nagyon sokszor egyáltalán nem érzem azt, hogy könnyedén csinálom az anyaságot, sőt, ellenkezőleg, nagyon görcsösnek és idegesítően nagyanyám-korabelinek érzem magam. Sokkal nagyobb lazaságot várnék el magamtól. De a minap voltunk egy esküvőn, és amíg a legkisebbünkkel sétálgatva távol a társaságól ezen a kérdésen gondolkodtam.Arra jutottam, hogy valószínűleg annyi a titok, hogy az ember szeretettel elfogadja a helyzetet, ami egy babával adódik, és nem zúgolódik. Rengeteg szülőtől halljuk, hogy panaszkodik, mennyit kell kézben hordoznia a kisbabáját. Ez így van, és megértem, hogy nem érzik tökéletesnek ezt az állapotot, és rengeteg mást csinálnának ehelyett. Mi is éreztünk így. Aztán egy nap, ahogy jöttem-mentem a kétségbeesetten síró elsőszülöttünkkel, rájöttem arra, ami tulajdonképpen evidens: 9 hónapig úgy élt, hogy meleg volt körülötte, viszonylagos csend, de mindenképpen nyugalom, szűrt fények, és állandóan ott voltam körülötte. Azzal, hogy megszületett, mindez elveszett. Az, hogy egy tiszta ágyban vagy bölcsőben fekszik, plüssállatokkal körülvéve, tiszta, jó illatú takaróval egy csendes szobában, csak nekünk tűnik ideálisnak, számára bántóan idegen. A zajok erősebbek, a fény elviselhetetlenebb, és attól, hogy ott vagyok vele egy helyiségben, még távol vagyok tőle. Ha azt akarom, hogy jól érezze magát, arra kell törekednem, hogy a méhen belüli állapothoz leginkább hasonlító állapotot hozzam létre itt kint, ami azt jelenti, hogy járkálok vele, ringatom, magamra kötöm, és állandóan jelen vagyok mellette. És - bár ez hihetetlennek tűnik - olyan rövid ez az időszak. Egyévesen már 100%-ig fütyülni fog rám, és rohan a sokkal izgalmasabb nagyvilágba. Miért ne adnám meg neki és magamnak az átmeneti idő örömeit? Ha tudjuk azt, hogy milyen rövid ez az idő, és egyáltalán mennyire rövid az az idő, amíg a gyerekünknek szüksége van ránk, mindjárt könnyedebben és örömtelibben vesszük az akadályokat, mert örülünk annak, hogy még mi vagyunk a legfontosabbak.


- Hogy jut mindenre idő?

- Erre azt szoktuk mondani, hogy úgy, hogy nem kell kerülgetni a segítséget, mivel csak ketten csinálunk mindent. :-) Komolyra fordítva, az idő érdekes kérdés. Sokszor úgy érzem, hogy kevesebb időt könnyebb beosztani. Valahogy mindig akkor nem jut idő semmire, amikor elméletileg ráérek. Amikor nem érek rá, akkor általában előre elhatározom, milyen feladatokat végeznék el, és erre koncentrálok. Kihasználom a miniidőket, minden tízpercet. Sokszor szétszedem az ebédfőzés fázisait, vagy pl. a mosás indításához vagy a kiteregetéshez elég pár perc. Amíg pirul a hagyma, elszaladok kiteregetni. Amíg fő a tészta, megmosok egy ablakot. Ilyen apróságok. Nem törekszem arra, hogy az egész lakást egyszerre takarítsam ki, megelégszem azzal, ha pl. egy nap belefér a három gyerekszoba. Vagy ha a nagyoknál nagyon nagy a rendetlenség, akkor már egynek is örülök. A házimunka tekintetében még annyit mondhatok: a hordozókendő a barátom. Ha a baba nem akar meglenni nélkülem, magamra kötöm, és így végzem az itthoni feladatokat, még az ablakmosást is. Nem annyira gyors, de jobb, mintha sírna. A nagyoknál is az a trükk, hogy minden időt kihasználok: ebédfőzés alatt például lehet dumálni, vagy nyári házi feladatot írni, a kicsit lehet közösen fürdetni. Törekszünk (bár nem mindig sikerül annyira, mint szeretnénk) a közös idő megteremtésére.

- Mikor dőlt el, hogy öt gyönyörű gyerek anyukája szeretnél lenni?

- Amióta csak emlékszem, öt gyereket szerettem volna. Aztán mikor az apukájukkal elkezdtünk járni, kiderült, hogy ő is. Meg is beszéltük, hogy tíz év alatt öt gyermeket szeretnénk, először két lányt, aztán két fiút, végül még egy kislányt. És pont így történt.


- Hogy néz ki nálatok egy átlagos munka nap?

- Ha suli van, akkor én négykor kelek, mert a csajok nem hajlandók a suliban enni, így főzök nekik, meg sütök valamit tízóraira. Negyed hat körül eljutok a fürdőbe, aztán Gábor is eljut. Ha reggel hétkor van órám (otthon tanítok, mert nagyon hiányzik, ha nem csinálom, ez a hobbim), akkor a nagyok hatkor kelnek és negyed hétkor együtt reggelizünk. Ezt szeretik, mert suli előtt még tudnak kicsit játszani. Ha csak nyolckor van órám, akkor csúsztatunk egy fél órát a közös reggelin és az ő ébresztésükön. Fél egyre megyek az ovisokért az éppen aktuális legkisebbel. Egyre itthon vagyunk, és ilyenkor közösen ebédelünk Gáborral és a legkisebbel. Mivel ő ügyvéd, a tárgyalásoktól függően módosítunk az időponton, van, hogy délben eszünk együtt. Az ebédfőzésnél olyan ételeket helyezek előtérbe, amelyek fél óra alatt elkészülnek, vagy sütőzacskóban is elkészülnek. (Ilyenkor, amíg elmegyek, itthon hagyom a sütőzacskóban sülni az ebédet, a sütő magától kikapcsol, és mire hazaérek a kicsikkel, kész az ebéd.) A kicsik a mi ebédünk alatt játszanak, utána alszanak, én lenyomok még egy órát, aztán négyre, vagy ha órájuk van, fél ötre megyünk a nagyokért. Utána vagy hazajövünk, vagy visszük a legnagyobbat előadásra, mert az opera gyermekkarában énekel. (Ilyenkor általában az apukája megy érte az előadás végén, ez az ő közös saját idejük.) Ha hazajövünk, akkor vagy tanulunk, gyakorlunk, vagy, ha nagyon fáradtak, hagyom őket játszani. Este most már változó a lefekvés időpontja. Egy biztos: Este hétkor vacsi és fürdés van, és fél nyolc körül olvasunk egy mesét. Nem a hagyományos mesék közül választunk, hanem klasszikusokat, mint a Narniát, a Harry Pottert, a Winnetout, Ruminit, Révfülöpöt olvasunk, ami nekünk, felnőtteknek is öröm. Ha Gáborhoz este megy ügyfél, felhívjuk skype-on, hogy ő is hallhassa a mesét. Mese után még mindenki hallgathat hangoskönyvet, illetve a lányok még olvashatnak vagy játszhatnak kilenc, fél tízig. De általában iskolaidőben annyira kifáradnak, hogy előbb elalszanak.

- És a szünetek? Hogy tudtok lefoglalni négy örök-mozgót?

- A hétvégéink mindig zsúfoltak: barátok, lovaglás, strand, cirkusz, tele vagyunk programokkal. (Ez az iskolaidőszakra is igaz, csak akkor még kiegészül mindez a közös tanulással és az operai előadásokkal.) Hét közben sokat járunk az állatkertbe, ahová van bérletünk. Emellett rengeteg foglalkoztató-könyvet veszünk nekik, sokat színeznek, és temérdek a játékunk, amivel jókat játszanak. Igazság szerint amióta többen vannak, nem nagyon kell törekednem arra, hogy mulattassam őket. Egymást foglalkoztatják.



- Mi a helyzet a testvérféltékenységgel? Vagy ilyen nagy családban ez már fel sem merül?

- Nagyon is felmerül. Néha egészen meglepő időpontban: például Bogi, a második gyermekünk egyáltalán nem volt ideges amikor a harmadik született, de a negyedikre annyira féltékeny volt, hogy amikor megtudta, hogy megszületik, egy hónapig éhségsztrájkolt. Most Virgil, a negyedik gyermekünk féltékeny nagyon Miára, a legkisebbre. 
Segít az, hogy tudjuk, ez is elmúlik, és nem kerítünk nagy feneket a dolognak. Elmondjuk, hogy nyugodtan utálja a testvérét, elmondhatja mindennek, kimondhatja, hogy gyűlöli, és kérheti, hogy dobjuk kukába, nem baj, de nem bánthatja. Nem hülyítjük azzal, hogy igazából neki jó az, hogy tesója van. Mert éppen nem jó. Majd egyszer jó lesz, de ilyenkor egyáltalán nem jó. A másik, ami segít, hogy saját időt teremtünk velük. Ilyen például az, amikor hazahozzuk Hajnit, csak őt egyedül az operából. Vagy szoktam a csajokkal bevásárlós, csajos napot tartani. Vagy amikor nincsenek itthon a csajok, mert táboroznak, és Virgil és Mia alszik, akkor Teóval, a harmadik gyerekünkkel dínós könyvet olvasunk. Vagy elmegyek valahová csak Virgillel és Miával. De olyan is van, hogy csak Miával megyek el pl. egy könyvért. Mert ő is megérdemli, hogy csak velem legyen. És persze ugyanezt megteszi Gábor is, aki mondjuk elmegy csak Teóval piacra. Vagy csak a fiúkkal fodrászhoz. Vagy csak Bogival fagyit venni. Ilyen apróságok segítenek. És persze van nekünk is saját időnk, csak kettőnknek, amikor a gyerekeket otthon hagyjuk a szuper bébiszitterünkkel, akit imádnak, mert rengeteget játszanak, és lelógunk vacsorázni kettesben (és jelenleg, amíg Mia egyéves nem lesz, vele. Mert ő még kicsi ahhoz, hogy otthon hagyjuk.).

- Tényleg igaz, hogy a második gyerek után már a többi fel sem tűnik, hanem belesimulnak a családba?

- Nálunk a lányok után kisfiú született, ez egy kicsit megnehezítette a dolgokat. Sohasem hittem volna, de tényleg van különbség. :-) Az viszont igaz, hogy könnyebb. Már a második gyerek sem dupla-energia, a harmadik sem tripla, és így tovább. Ahogy egyre többen lettünk, úgy találtam meg egyre jobban, mit, hogyan tudok hatékonyan intézni, és úgy tudtam egyre jobban irányítani a mindennapjainkat. Miával már nagyon könnyen megy minden, az is igaz, hogy ő egy igazi kis angyal. Mindehhez hozzá kell azonban tennem, hogy ehhez olyan társ kell, mint nekem Gábor, aki mindenben mellettem áll, és aki részt vesz a gyereknevelésben is.

- Sokan már két gyerkőccel is nehezen bírnak (én személy szerint sokszor eggyel is :) ), nem hogy még a négy saját mellé pizsama party-t szervezni másik nyolcnak.

- Ó, a pizsama partykat imádjuk. Nem hiszed el, de semmi extra dolog nincsen vele. Hazahozzuk a gyerekeket suliból, vagy operából, vagy koncertről (ahogy alakul), vagy elhozzák őket ide a szülők, mert mondjuk egybekötjük egy szülinappal, felhúzok egy csomó ágyneműt, szétdobálunk egy halom szivacsot, és kész. A gyerekek kitalálják, mit akarnak csinálni, mi csak megadjuk a szükséges dolgokat ehhez. Legutóbb, karácsony előtt például újságot szerkesztettek, amihez hírekre, rengeteg filcre, színes ceruzára, lapra és ragasztóra volt szükség. Szuper kis újság lett, amit aztán az egyik apuka, aki nyomdában dolgozik, be is köttetett és meg is van mindenkinek. Ilyenkor dumáljuk a legjobbakat Gáborral. Kivonulunk a konyhába, teázunk, dumálunk, a gyerekek meg mulatnak. Ha kell valami, szólnak. Nyilván előtte sütök sütit, Gábor megvesz két tonna gumicukrot, csomó gyümölcslevet, és persze kólát, mert ha buli, akkor legyen igazi buli, ők ki-kijönnek kajáért, vagy néha igazságszolgáltatásért, de nagyon laza az egész. Vacsira rendelünk nekik óriáspizzát, mert mindig azt kérnek, aztán éjfél körül elküldjük őket aludni. De általában hajnali háromkor még könyörgök nekik, hogy fogják be, és aludjanak már, aztán négyre csönd lesz. Hétkor meg már ébren vannak.


- Nagyon szerettek utazni, világot látni, az esküvőtök is különleges helyszínen volt, Szíriában egy hirtelen ötlettől vezérelve. A gyerekek is örökölték ezt a kalandos hajlamot?

- Igen, így is szoktatjuk őket. Most nyáron Miával, aki még csak kéthónapos lesz akkor, Horvátországba és Ausztriába megyünk, hogy szoktassuk, de például tavaly Alaszkában voltunk, két éve, amikor Virgil még csak nyolchónapos volt, Cancunt jártuk meg. Sokan mondják, hogy nem fognak emlékezni semmire, de mi azért utazunk, mert mi szeretünk utazni, és mert azt szeretnénk, hogy ők is megszeressék ezt az élményt. Egyébként pedig meglepően sok mindenre emlékeznek, néha egészen meglepnek ezzel minket.


- Mit üzennél a kezdő anyukáknak, hiszen az elején hajlamos az ember elkeseredni?

- Nem érdemes csüggedni. Bár úgy tűnik, soha nem lesz vége, minden nehezebb időszaknak vége lesz, maximum pár hónapról van szó. És amikor vége, rengeteget fognak nevetni éppen ezeken a küzdelmes időszakokon.


Mercédesz mindig azt mondja, ha álmélkodok az energiáin, hisz ez természetes. Nem mindannyiunknak. De azt gondolom, aki szeretettel nevelgeti apróságait, még ha néha fáradt vagy türelmetlen is, attól még ő a saját lurkója szuper anyukája. Mint ahogy a játszótéri anyukának innen üzenem, ő is egy szuper anyu!

Mercédesz és Gábor csoda aranyos gyerekei

(Balról jobbra: Hajni Miával, Teó, Bogi, Virgil)

Mesés helyszíneken járva...

Ilyen gazdag utazásokkal teli nyárról még csak nem is álmodtam május végén mikor kihirdettük a Kacaj Panka pályázatot! És nem csak én vagyok az egyedüli szerencsés, hanem zsűri társaim és velem utaznak. És hogy merre jártunk nap nap után, meséről mesére?

Hol volt, hol nem volt... a "négyszögletű Kerek Erdőn túl, a Bükk hegységen innen” eljutottunk Pöttöm királyságba, ami nem más, mint a tömpörödők birodalma, és hogy a Csodabogyós barlang mit rejteget? Az csak az igazi titok! Nemsokára ti is meg tudjátok. De nem érünk rá, a zsűri már sétál is tovább a Tündérkertben, a szélmalomban,a Bábeltornyához. A Kerek erdő széle, Kicsi mező vége után Meseország Mesevölgyébe kerülünk. Megtudtuk, hogy a Cseppkőhegyen túl van Borókafalva, ha valaki keresné. Az Igazlátók falvát viszont Délvidéken találjátok meg. A Veszprémi Állatkert után ne feledjetek majd benézni a Szavannaoviba, sőt hazaértünkkor csodák csodájára bengáli tigriseket lelünk a hátsó kertben. Zoknifölde után egy nagy kanyart veszünk és az égbe röpülünk a Tulipán Tejúthoz. Ördögfalvánál forduljatok jobbra, és talán Bocföldét elhagyva megtaláljátok a csodálatos Babamúzeumot. Aki a Demokrácia államot keresi, az már távolról megláthatja a Politika-hegyet, amelynek legmagasabb csúcsa a mesélő szerint Hierarchia néven bámészkodik.

Nézzétek el, ha még mindig nem teljes a névsor, de 130 mese- és verszugban bizony többen elbújhattak. A jó hír, hogy még ma is élnek, ha meg nem haltak, azaz: itt a vége fuss el véle! :)