2016. július 20., szerda

Majdnem minden napra egy ötlet - Dekupázsoltunk!

A dekupázsolásról már többször esett szó, kezdve az AgnessDesign bemutatásával:

http://kreativbabaajandek.blogspot.hu/2015/10/a-dekupazs-vilaga.html

Én is lelkes híve vagyok ennek a technikának, bár inkább apróbb, egyszerűbb tárgyakkal próbálkozom, mikor néha napján van egy kis idő elővenni.

A Celcius fokok megint csak nem kíméltek minket, bár ez a dolguk nyáron, így a rekkenő hőségben Karolinámmal elhatároztuk, mi már pedig most ragasztunk, vágunk, amit imád. 2 éves, így a gyerek ollóval (ami mellesleg élesebb mint az enyém :) ) csínyán bánunk, még csak most ismerkedünk vele.

Először is előkészítettük az alapanyagokat:




- dekupázs ragasztó

- ecset

- víz, ha esetleg gyorsan valamit le kellene mosni Lináról :)

- az elkészítendő szalvétatartó

- papírtörlő

- és persze a kiválasztott szalvéta


Körberajzoltuk a szalvétatartót a szalvétán, majd kivágtuk (Lina is kapott egy szalvétát, amire addig ő is szabad motívumokat rajzolt :) ) 



Majd Lina neki állt a szalvétatartó egyik oldalának beragasztózásának.


Mikor kész lett vele, ráragasztottam a kivágott őzikét a tartóra és együtt nagyon finoman, nehogy a hártya vékony motívum elszakadjon, újra lekentük dekupázs ragasztóval.


Mikor az első oldal megszáradt eljátszottuk a másik oldallal is, de már csak én egyedül, mert Linának sürgős gitározni valója akadt, így a zeni aláfestés is meg volt. :)


És íme az elkészült mű. :) 



Nagyon egyszerű, gyors és kedves lett a végeredmény, szerintem. :)

Még több dekupázsolós ötletet találhattok Ágica blogjában:
http://agnessdesign.blogspot.hu/2014/10/ki-ne-dobd-alakitsd-at.html

vagy Facebook oldalán: https://www.facebook.com/agnessdesing/?fref=ts

2016. július 8., péntek

Majdnem minden napra egy ötlet - Ne csak fűzzük a gyöngyöt!

Emlékeztek még Ilonára? A kreatív anyukákat bemutató sorozatunkban az elsők között mutattuk őt be: http://kreativbabaajandek.blogspot.hu/2015/10/gyongycsibek-es-mozgalom.html

Már akkor is nagyon tetszett, hogy a gyöngyfűzésről alkotott tudásunkat, véleményünket kiszélesítette. Hiszen a gyönggyel való találkozásunk nem csak abból állhat, hogy fűzünk egy szép nyakláncot vagy esetleg állatkákat készítünk gyöngyből.

Szuper ötletei vannak még játékokra is gyönggyel, akár egyedül, akár több gyerekkel, érdemes böngészni az oldalán. Mi most onnan szemezgettünk nektek egy kicsit:

- Az egyik kedvencem a színválogatós játék:

http://anyafuzzvelemgyongyot.cafeblog.hu/2015/04/27/hany-eves-kortol-lehet-gyongyfuzest-tanitani-a-gyermekemnek/



Jelentem Karolinámmal kipróbáltuk és szuperül működik két évesen is. Persze figyelembe kell venni, ha éppen olyan korszakban van gyermekünk, hogy mindent a szájába vesz a fogacskák kibújása miatt, akkor még ne húzzuk elő a tarsolyból a gyöngyös játékokat. :)

Előkerült a gyöngyös doboz... 

...és belőle anya egy régi munkája, amire egyből lecsapott Lina :)

Aztán a gyöngyös doboz áttúrása után jöhetett a színek és formák szerinti válogatás.


- „A potyogtatom és számolom” játék már kicsit nagyobb gyerekeknek élvezhető:

http://anyafuzzvelemgyongyot.cafeblog.hu/2015/04/27/en-potyogtatom-es-szamolom-a-gyongyoket/

- A gyöngyöket az angol nyári nyelvgyakorlás köré is építhetjük, gyakorolva ezzel a színeket, a számokat és a mennyiségeket (az se baj gondolom, ha egy kis matek befigyel :) )

http://anyafuzzvelemgyongyot.cafeblog.hu/2015/05/23/fuzz-gyongyot-es-jatszva-gyakorold-az-angolt-creative-beading-and-playful-english/





Bizonyára minden családban vannak kreatív titkok, amelyeket esetleg másokkal is megosztanátok. Írjatok, fotózzatok, keressetek a világhálón, lepjük meg vele egymást itt az oldalunkon. :)

2016. július 1., péntek

Majdnem minden napra egy ötlet - "Anyu, taníts meg varrni!"

Emlékszem, amikor kislány voltam és anyukám varrt, mindig ott sündörögtem én is a varrógép körül és mindig kértem anyukámat, tanítson meg engem is varrni. Mikor már kicsit nagyobb lettem, 6 év körüli, apukám meglepett egy orosz gyerek varrógéppel. Nagyon örültem neki és anyukám ígéretéhez híven tanítgatott is. Aztán gyermeki lelkesedésem alább hagyott, hogy 24 évvel később már felnőttként újra kérlelni kezdjem anyukám: "taníts meg varrni!"


Tímea is hasonlóan járt, őt is kérte lánya, hogy varrjanak együtt, ráadásul kislánya akaratlanul is elindította a családi vállalkozást:

"Az egész varrás-párnakészítés a gyerekeimmel együtt indult. Tízéves lányom varrta a legelső újrahasznos, pólóból készült párnácskát. Aztán egyre-másra gyártottuk az újabb és újabb párnapopokat, hamarosan már a fiam is varrt..."

Tímea készített egy szuper bejegyzést, hogy ti is kedvet kapjatok a közös varrásra:


Itt lépésről lépésre végig követhetitek a folyamatot vidám képeken. 

Ráadásul közös anya-lánya/fia varró tábort is indítanak, mert varrni nem csak a kislányok szeretnének ám, erre kitűnő példa Tímea fia is. 


Vágjatok bele ti is közösen: keressetek egy régi, kinőtt pólót, hozzá illő anyagokat és máris kezdődhet a móka! Kispárnát is lehet varrni ám a babáknak, az se baj, ha nincs varrógép. Az ügyes kezek kézzel is megöltögethetik a párnácskákat. 



A kisebb testvérek lefoglalására is van megoldás, nem kell hozzá más csak egy- két lehullott anyag darab és színes filcek, ceruzák. :)



És hogy mi lett az én történetem vége? ... Második lányomat várom és komoly elhatározásom, hogy amíg vele itthon vagyok, megtanulok varrni: "Anyu, taníts meg varrni!" :)

Köszönjük Tímeának és gyermekeinek a lelkes közreműködést, hogy ez a bejegyzés létrejöhetett és vidám képeikkel kedvet csináltak nekünk is a varráshoz. Kövessétek őket Facebookon is: www.facebook.com/parnapop